Hányszor hallom: A magyar bírók mindig a nőknek ítélik a gyerekeket! Meg azt, hogy a férjek még a gyerektartást is alig-alig fizetik, nemhogy részük lenne a gyerekük életének. Meg persze azt is, hogy azért a két délutánért is minden héten meg kell harcolnia az apukának. Meg azt is, hogy az anyuka nem hordja el edzésre a gyereket, pedig kötelessége lenne.
A válás után születik egyfajta bírói döntés arról, hogyan kell a továbbiakban viselkednie a szülőknek, de ez ritkán alakul úgy, ahogy mindenkinek megfelel. A válási végzés pontosan leírja, hogy kinek mi a joga és kötelezettsége mindazok alapján, amit a felek a tárgyalás során maguk vagy az ügyvédeik útján előadni tudtak. Ám ennek világosnak, egyszerűnek és mindenkor betarthatónak kell lennie, nem is lehet olyan rugalmas, ami a valódi hétköznapokhoz alkalmazkodni képes.
Ebben segíthet, ha mediátor közreműködésével valóban áttekintjük a hétköznapokat. Megnézzük mi az, ami változik, mi maradhat állandó. Mert kétségtelenül mindenki veszít egy válás után. Érzelmileg, anyagilag de még időgazdálkodás szempontjából is más módon kell ettől kezdve gondolkodnunk. Az a rendszer, ami eddig két ember forrásaiból építkezett, az most két rendszerré válik, más forrásokkal és más igényekkel. Nem elvárható, hogy az a szülő, amelyik a gyermekekről gondoskodik a teljes életét feláldozza, míg a másik csak élvezze azokat a jó kis láthatásokat, amikor lehet a gyerekekkel felelősség nélkül bolondozni. És nem fair az sem, hogy az a szülő, aki eddig fontos része volt a gyermeke mindennapjainak, innentől csak hetente, kéthetente láthassa őket.
A mediáció során ki lehet alakítani egy olyan jövőképet, meg lehet teremteni egy olyan szabályrendszert, ami segítségével a felnőttek és a gyerekek is a legtöbbet kaphatják az új szituációból. Az anya vállalhatja, hogy a gyermekek nála kerüljenek elhelyezésre, de attól még az apa hordhatja továbbra is kedden és csütörtökön focira a fiát, főleg, ha erre az anya nem is tudna időt szakítani. Dönthetnek úgy, hogy a gyermekek egy-két hetet egyik, majd másik szülőnél töltsenek. Ha mindkét szülő meg tudja oldani és a családnak ez a legjobb, a bíróság egy jól megírt egyezség szerint ezt is határozatba foglalja.
És igen, miden válás igazságtalan. Mindenki veszít vele valamit, de ha a felnőttek felelősen gondolkoznak, akkor ezek a veszteségek nem kell, hogy gyökeresen megváltoztassák vagy kilátástalanná tegyék a benne szereplők életét. Ebben segít a mediátor.