Vannak dolgok amiket már vagy még nem tudunk megbeszélni egymással. Mert elmondtuk már százszor és semmit sem ért, mert hiába magyarázom, árnyalom, a másik úgysem fogja föl, hogy miért is beszélek erről, mert olyan erősek az érzelmeink a témával kapcsolatban, hogy már nem is érdekel a másik véleménye csak a saját fájdalmunk. És van olyan is, hogy csak nem igazán tudjuk, hogyan is fogjunk hozzá, annyira mély a fájdalom, feloldhatatlannak látszó az ellentét vagy kilátástalannak tűnik az egész.

Ilyenkor több dolgot teszünk: vágunk, törünk, szakítunk. Hátat fordítunk a másiknak és a vele tartó többieknek, csak legyen már vége. Magunkat marjuk és benne maradunk a konfliktusba, csak béke legyen. Esetleg türelmesen várjuk, hátha magától rendeződnek a dolgok.

Holott, sokkal egyszerűbben is véget vethetnénk a feszült helyzetnek: rendezzük a dolgot. Ha kell segítséggel.

Nos, erre jó a mediáció! A mediátor senki mellé nem áll, csak segít abban, hogy a felek újra beszélni, egyezkedni tudjanak egymással és eljuthassanak egy mindenki számára megnyugtató állapotba. Legyen az egy simább folytatás, megfontolt szakítás, okos eltávolodás.

Lehetőséget ad azoknak, akik egymással már valamilyen ok miatt nehezen boldogulnak, arra, hogy megegyezzenek valamiben, amit könnyű tartani.

És hogy kik lehetnek azok a bizonyos felek? Szinte bárkik: házas vagy élettársak, szülők és gyermekek, üzlettársak, szomszédok…

Azok, akik anyagi megfontolásból, idő híján vagy józan megfontolásból nem pereskedni vagy perlekedni szeretnének, hanem a megoldást keresik.

Mediálni lehet közös életet vagy válást, szülő-gyermek kapcsolatot, üzlettársi ellentéteket, tartozást. munkáltató és munkaadó között fennálló feszültségeket, szomszédok közötti viszonyt.

Egyszerűbb, olcsóbb és főképp sokkal emberségesebb megoldása ez a konfliktusok kezelésének, mint a bírósághoz fordulni.