Mert van, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, amin majd járnunk kell!

Van olyan, hogy fontos dolgokban nem egészen értünk egyet. Azt képzeljük, másak az érdekeink, más jár nekünk, másképp kell egyezkednünk, nyernünk kell. Mégis, a legtöbb szituációban egy-egy nyereség vagy veszteség néhány hónap, év múlva már nem is számít, csak az, hogy hogyan tudunk az új helyzethez alkalmazkodni.

A mediáció akkor jön el, amikor az ember rádöbben, nem csak jogai vannak, hanem felelőssége is abban, hogyan alakul a további élete.

Egy válás, egy üzleti vita nem egy néhány fordulós párbaj. A lezárás után, főleg, ha közös gyermek, vagy hasonló piaci érdekek  a továbbiakban is összeköti a korábbi partnereket, a válás, az ítélet pillanata csak egy hosszú, előre be sem látható út kezdete.

A mediáció abban segít, hogy ennek az útnak a határait, szabályait tudják a szemben álló felek úgy meghatározni, hogy a későbbiekben a lehető legkényelmesebben és hatékonyabban tudjanak ezen a közös úton haladni.