Szinte egész életemben mediáltam, csak akkor még nem így hívták. Az általánosban én voltam az osztályban a gyengék védelmezője, később a gimiben a diákképviselő, aki a tanuló érdekeit védte fegyelmi ügyekben és közvetíteni próbált a kínosabb helyzetekben. Felnőttként mint cégvezető, vagy vállalati marketinges, értékesítési vezető, vagy tanulmányi osztály vezetője mindig a győztes-győztes megoldásokat kerestem, mert tudtam, hogy a félmegoldások, nagy igazságosztások hosszútávon nem működhetnek. Ha van győztes, akkor vesztes is van, ahol a két fél között a későbbiekben nehezen lehet együttműködésre számítani. Egyszerűbb volt közvetíteni és kialakítani valamilyen megtartható feltétel rendszert, amit dinamikusan lehetett a célokhoz alakítani. De ezt akkor még delfin stratégiának, vagy érdekegyeztetésnek, win-win stratégiának hívtuk.
Magyarországon egyébként sem régóta hívják mediátornak a békítőket, de minden jól működő társadalmi csoportban ott vannak ők. A békebírók, a sámánok, a bölcs öregasszonyok, a tudós bábaasszonyok, boszorkányok, a megmondó emberek és a társ-, ingatlan-, üzlet-, közvetítők.
Persze ez manapság már tudomány és önálló szakma. A mai kor emberének elsősorban jogai vannak és érdeke így jó az, ha egy közvetítő segít abban, hogy a két fél olyan megegyezést és részletekig kidolgozott közös programot hozzon létre, amelyik hosszútávon megállja a helyét. Fontos, hogy maga a mediátor is különböző tudományágakat hívhasson segítségül ahhoz, hogy e körül a megegyezés körül bábáskodhasson.
Ha visszatekintek, most jó helyen vagyok. Korábbi tanulmányaim, a bölcsész karon szerzett kommunikációs és PR menedzseri diplomám, a marketing és értékesítés terén végigjárt képzések és konferenciák, a felnőttoktatásban eltöltött évek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy megtanuljam:
NEM AZ ÉN IGAZSÁGOM A FONTOS ÉS OKOSAN BEFOGJAM A SZÁM AKKOR, HA LÁTOM A MEGEGYEZÉS FELÉ HALADNAK
viszont megvan a bölcsességem és az eszközeim ahhoz, hogy segítsek, ha elakadnak.
